Művészet, Design, Bécs és Ősz – 1. rész

Ma útjára indítom 4 részes sorozatomat, ami a bécsi nyaralásunkról, jobban mondva őszölésünkről szól. A cím 4 szó, a nyaralás 4 nap, melynek mindegyike egy posztban fog tömörülni. Igen, tömörülni. Naívan azt hittem, hogy Bécsre elég 4 nap, de nem. Tulajdonképpen mikor összeraktam a művészetekre, elsősorban iparművészetre kihegyezett programot, akkor jöttem rá, hogy a legfontosabb dolgok talán egy részét, ha nem tudjuk nézni. No meg egy kicsit feltérképezzük a terepet, mert Bécs nem a világ vége és egy jó kiállításért, akár egy napra is érdemes eljönni!

1. nap
Ez a nap, rohanósan kezdődött, mivel a gyerekek egy részét csak ekkortól tudták a nagyszülők vállalni. Ennek eredményeképpen az egyetlen kabátomat sikerült a szüleimnél hagyni. A szállásunk a Maiahilferstrasse végén a Westbahnhof mellett volt egy kis, a célnak tökéletesen megfelelő, hotelben volt. Kipakolás után leállítottuk az autót egy parkolóházban és rohamléptekben (mert ugye nem volt kabátom) elindultunk a Mariahilferstrasse felé. Így a nap, a tervezettel ellentétben vásárlással kezdődött, de viszonylag gyorsan elintéztük. A Maiahilferstrasse másik vége viszont a helyiek által MQ-nak nevezett MuseumQuartirer, ami egy 60.000m2 múzeum komplexum. Miután eligazítást kaptunk a Bécs kártya, valamint a szimpla, kombinált és egyéb belépőjegyek világában, a Bécs kártya és az Architektur Centrum mellett döntöttünk első körben.

Az első kiállítás az a_schau, az osztrák építészet története volt. Bécs építészete egy tőről fakad Budapestével. A múlt század elején, mind a bécsi, budapesti és a párizsi városvezetők rájöttek, hogy egy élhető város érdekében városrendezési tervet kell készíteni és azt kivitelezni. Ekkor Alakultak ki a mai kör és sugárutak, amiben Párizs és Budapest nagy hasonlóságot mutat. Ezek után tovább mentünk a vörös korszakba, ami 1919-34-ig tartott (a mázlisták). Itt a stílusjegyek erős hasonlóságot mutattak a magyar korabeli épületekkel. Késő viszont óriási eltérés van, valahol éreztem, hogy a kommunizmus menni lehetőséget, értem itt mind alkotói, mind technikai értelemben vett el tőlünk. A 60-as, 70-es években mi már csak a lakótelepekre koncentráltunk, míg itt élt az építőművészet. A kiállításnak külön érdekessége volt, hogy oldalt kis beugrókban a kor lakás viszonyait boncolgatták, hogy a laikusok a saját nyelvükre lebontva, jobban megértsék az egészet. Ez a kiállítás jó volt, de a lényeg ezután jön.

A múzeum másik kiállítása, „Az építészet a fejben kezdődik” valami fergeteges volt. 20 építész irodát vizsgáltak több mint 2 évig, hogy ki hogyan alkot koncepció szinten. Rettentően tanulságos és hétborzongató volt a kiállítás. Belénk a BME-n belesulykolták, hogy milyen rendszerben kell alkotni. Itt pedig különböző és eltérő módszereket láttunk. Most jöttem rá, hogy a modellnek nem a dokumentáció részeként, hanem az alkotás eszközeként kel működnie, hiszen az arányokkal itt lehet a legjobban szembesülni. Soha nem tudtam, hogy a legnagyobb építészek nagy része 6B-s ceruzával kezdi a skiccelést és van, aki egyáltalán nem skiccel. Van, aki legóból épít koncepció szinten, van aki a terepen alkot és van, akit inspirálnak az orchideák és a műteremben felfüggesztett sonkából a tervezési folyamat során. Ezt minden építésznek látni kell. Különösen ajánlom a BME Építész karán tervezést oktató tanárnak, nekik KÖTELEZÖ. Még egy érdelesség amíg a terem falain ezeket a fantasztikus munkamódszereket láttuk a terem közepén építész eszköztörténeti kiállítást láthattunk, a fehér köpenytől a magyar ArchiCAD legújabb verziójáig. Ez nekem azért volt megdöbbentő, mert a saját, még az egyetemen használt, eszközeimet is ott láttam, olyat is, amit 98-ban vettem amerikában és szinte csak nekem volt olyan az egyetemen. Lehet, hogy öreg vagyok?

Ezek után egy kis sétával, metrózással és egy fantasztikus sushival zártuk a napot! Íme egy kép az étterem arculatából:

Ezt most a hotelből töltöttem fel, több kép később jön!